Eddig több mint 130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
A lengyelek 911 240, a románok pedig 836 980 letelepedési kérelmet nyújtottak be.
A lengyelek 911 240, a románok pedig 836 980 letelepedési kérelmet nyújtottak be.
A tagállami vezetők szerint már most meg kell kezdeni azt a munkát, amellyel megelőzhető, hogy az uniós egészségügy a jelenlegihez hasonló kihívásokkal szembesüljön egy újabb járvány esetén. A vakcinaútlevélről egyeztetnek tovább.
Miközben a cseh vakcina-diplomácia második sikerét jelenti be Andrej Babis, Szlovákia is tárgyalásokba kezdett, hogy az EU-n belülről kölcsönözhessen koronavírus elleni oltóanyagot.
Kétnapos videokonferencia keretében tartanak uniós csúcstalálkozót a tagállami állam- és kormányfők. Az első napon a járvánnyal kapcsolatos fejlemények lesznek napirenden, a másodikon pedig Európa biztonságáról és védelméről lesz szó.
Az igazságügyi miniszter szerint folyik az egyeztetés a módosításról. Ezt egy vitán mondta el, amiben az is kiderült, Brüsszelben Orbán Viktort diktátorozó példamondatokat kellett fordítania.
Több európai parlamenti képviselő a jogállamisági mechanizmus beindtását tartja szükségesnek a rendkívül szigorú lengyel abortusztörvény miatt.
180 millió helyett 90 millió adagnál is kevesebb vakcinára lehet számítani az AstraZenecától.
Az Európai Bizottság feljegyzésben figyelmeztette Magyarországot a koronavírusra hivatkozva érvényben tartott korlátozások miatt.
Az EU illetékes tanácsa egy országot törölt a feketelistáról, a megmaradt 11 mellé pedig felvette a Dominikai Közösséget.
Interparlamentáris konferenciát rendeznek ezen a héten az Európai Parlament és a tagállami törvényhozások, valamint az uniós vezetők részvételével, az úgynevezett európai szemeszter keretein belül. A cél az, hogy a résztvevők megvitassák a járvány utáni újjáépítés lehetőségeit, középpontban a helyreállítási alappal. A Fidesz a korrupció veszélyeire figyelmeztet.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerint akár egy héten belül dönthetnek a konkrét intézkedésekről.
Szijjártó Péter inkább a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szavazott, mint az új amerikai külügyminiszterrel tárgyalt volna. Előtte azonban hozzájárult, hogy az EU újabb szankciókat kezdeményezzen Oroszországgal szemben, bár szerinte ennek semmi értelme.
Roland Freudenstein szerint a patthelyzet nyomán a Fidesz megpróbálkozhat más európai pártcsalád tagjává válni, de nem látszik, hogy bármelyik is megfelelne neki.
Már úgy tűnt, hogy némileg javulhat a helyzet, de valószínűleg az új koronavírus-variánsok miatt megint kilőttek a fertőzésszámok Németországban.
Magyarországon az európai visszaesésnek nagyjából a felét produkálta az új személyautók piaca.
Az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy a testület átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét.
Bár a kutatók szerint az idei évben csökkenhet a daganatos megbetegedésben elhunytak száma az Európai Unióban, a koronavírus-járvány negatív hatással lehet erre a tendenciára.
30 éves lett ugyan a V4-es csoport, de sok ünneplése nincs ok, mert mára nem sok maradt a alapító atyák, Havel, Antall József és Walesa elképzeléséből - így értékeli a helyzetet az EUobserverben közzétett elemzésében Viktória Jancoseková, az Európai Néppárt uniós ügyekkel foglalkozó intézetének igazgatója.
Ha transzatlanti összefogás támogatná az uniós 2050-es klímasemlegességet, az egyben új globális mércévé is tenné a törekvést az EB elnöke szerint.
Hét éve nem igényeltek ennyien menedékjogot, mint 2020-ban.